Kérdőív a választott szakmákról 2009.04.28.
 
Forrás: Polgármesteri Hivatal

2009 márciusában az előző évekhez hasonlóan ismét sor került a III. Béla Szakképző Iskola és Kollégiumban a Polgármesteri Hivatal által összeállított kérdőív kitöltésére a 11., 12., 13. és 14. évfolyamos tanulók körében. A kérdőív a szakmaválasztásról, tanulmányaikról, munkavállalásról, terveikről szólt. A kérdőívet összesen 215 fő töltötte ki (77 fő 11. évfolyamos, 59 fő 12. évfolyamos, 63 fő 13. évfolyamos és 16 fő 14. évfolyamos tanuló).

A kérdőívek kiértékelése alapján a következők állapíthatók meg:
Az iskolában jelenleg tanuló 17-20 éves korosztály 0 %-át befolyásolta a volt általános iskola az iskola/szak/szakma választásánál. A válaszadók 9,3 %-a szülői döntés alapján, 44,7 %-a baráti, ismerősi ajánlásra, 45,6 %-a a képzés jó színvonala miatt választotta a III. Béla Szakképző Iskolát.

A tanulók 65 %-a azért választotta azt a szakot, amit jelenleg tanul, mert érdekli, és ezzel szeretne foglalkozni, 11,6 %-a az általa elsőként megjelölt másik szakra nem nyert felvételt, 22,8 %-a pedig csak a bizonyítvány megszerzését tűzte ki célul.

A megkérdezettek 64,2 %-a úgy gondolja, hogy csak részben kapta meg a tanulmányai során azt, amit elképzelt, 21,4 %-a úgy érzi, hogy elképzelése teljes mértékben valóra vált. 8,8 % szerint nem azt kapta, amit várt, 5,6 %-a pedig az elvártak hiánya miatt szakot/szakmát fog váltani.

Tanulmányaik megkezdésekor a tanulók 32,1 %-a úgy látta, hogy biztos el tud majd helyezkedni választott szakmájával. 33,5 % gondolta úgy, hogy nem biztos az elhelyezkedése, de a szakmát meg akarja tanulni. 34,4 %-a úgy vélekedett, ha nem tud a választott szakmájával elhelyezkedni, új képzésben vesz majd részt.

Az előző pontban feltett kérdésekre ma már másként válaszolnak. 69,7 % úgy véli, hogy nem biztos az azonnali elhelyezkedés a szakmájában, 17,7 % szerint biztosan talál állást, 12,6 % új szakma elsajátítását látja megoldásnak.

A kérdőíveket kitöltők 16,7 %-a a tanulmányai befejezése után a jelenlegi iskolájában szeretne maradni, elvégezni a 12. és 13. évfolyamot. A végzett szakmájában 29,8 %, más területen 15,8 % szeretne dolgozni. Új szakmát a válaszadók 22,3 %-a szeretne elsajátítani, főiskolán vagy egyetemen a megkérdezettek 15,3 %-a kíván továbbtanulni.

A megkérdezett tanulók több mint háromnegyede, 76,3 %-a még nem érdeklődött a szakmájával kapcsolatban, állásügyben. A válaszadók 3,7 %-a, nagyvállalatnál, 9,3 %-a kis-közép vállalatnál, 6,9 %-a egyéni vállalkozónál érdeklődött munkalehetőség ügyében. 3,3 %-a más egyéb helyen keresett állást.

A 66 álláshely után érdeklődő közül 59,1 %-ban pozitív visszajelzést kaptak saját szakmájukban, további 24,2 % kapott ajánlatot, de nem a saját szakmájában, míg 16,7 % elutasítást kapott. Az elutasítás oka nagymértékben az volt, hogy az érintett szakmában nincs felvétel, nincs üres álláshely, vagy éppen túl sok a jelentkező.

A 66 érdeklődőből csak 13 válaszolta meg a 9. kérdést. A válaszadók 46,7 %-a a pályakezdéssel, a gyakorlat hiányával, 33,3 % üres álláshelyek hiányával, 20 % a sok jelentkezővel magyarázza az elutasítást.

A munkáltatók szívesen alkalmaznak-e pályakezdőket kérdésre a 215 tanulóból 14 nem válaszolt ez 6,5 %. A válaszadók 71,2 % szerint nem szívesen alkalmaznak pályakezdőket a munkáltatók, míg 22,3 % véleménye alapján igen. A pályakezdő alkalmazásának elutasítása a tanulók szerint elsősorban a tapasztalat, a gyakorlati tudás hiánya miatt van. Viszont, akik szerint szívesen alkalmaznak pályakezdőket a munkáltatók, a pályakezdői bérrel, a frissen tanultakkal, a fiatalsággal, a könnyű taníthatósággal, magyarázzák választásukat.

A kérdőív utolsó kérdése az volt, hogy a tanulók mely 3 szakmát látják elhelyezkedés szempontjából ma a legbiztosabbnak a megyében. A válaszadók széles szakmai skálát soroltak fel, melyek közül leginkább a vendéglátós, asztalos, CNC gépkezelő, informatikus, kőműves és kereskedő szakmákat tartják a legbiztosabb álláslehetőségnek.


A cikk az alábbi oldalról került kinyomtatásra: http://www.szentgotthard.hu